Ahogy egy álom megvalósul - avagy a Bonett Bride Kennel története

Kicsi korom óta szerettem volna egy kiskutyát. Sajnos családi körülményeink ezt sokáig nem tették lehetővé, azonban egy kítűnő érettségi és egy sikeres felvételi vizsga után a Kaposvári Állattudományi Egyetem hallgatója lettem, ahol lehetőség volt saját kutya tartására a hallgatói önkormányzat által működtetett kennelekben.
A felvételi értesítés kézhezvétele után anyukám valóra váltotta az álmomat. Kiválasztottunk egy tenyésztőt, akinél 2003.július 14-én megszületett, majd augusztus végén családunk tagjává vált egy golden retriever kölyök, akit Boninak neveztünk el.

Boni "elsőéves egyetemista" lett velem együtt. Jelenléte megkönnyítette a családtól és a barátoktól való elválást, átsegített a magányos napokon, a honvágy érzésén, vidámmá tette hétköznapjaimat - egyszóval igaz baráttá vált. Együtt küzdöttük le a betegségeket, együtt tanultunk, buliztunk, elválaszthatatlanok voltunk. Segítségével megtanultam mi az gondoskodni, felelősséget vállalni valakiért, aki fontos nekünk.

Nem egészen egy év múlva már ott izgultunk az első kiállításon, melyet sok-sok más megmérettetés követett. Tagjai lettünk a Golden Retriever Klubnak, egyre újabb és újabb embereket ismertünk meg, vadászatokra, vizsgákra, kiállításokra jártunk, és sok tapasztalatot szereztünk.

A kiállításokon szerzett tapasztalatok és az egyetemi tanulmányok eredményeként született meg a döntés, hogy Boni mellé jöhet egy másik kutyus. Ott már körültekintőbben választottuk ki. Boni ugyanis sokat betegeskedett, így már kellő tapasztalattal és odafigyeléssel esett a választásunk a következő kiskutyára, akit Oneil névre kereszteltünk. Oneil más volt mint Boni! Soha nem volt beteg, vidám, élénk, okos, játékos, és mint később kiderült igen jó anyuka is lett.

Ennek kapcsán fontos megemlíteni, hogy nem mindegy milyen kennelből választunk kiskutyát. Erre is igaz a mondás - miszerint az "olcsó a drága"!

Repült az idő, vége lett az egyetemi éveknek is. Kiállítások itthon és külföldön - szerte Európában - sok-sok siker amit elértünk, mind büszkévé és boldoggá tett. Persze voltak nehéz napok és kudarcok is, de mindez csak erőt adott a további küzdelmekhez!
Azután jött az első alom, majd követte a többi. Elmondhatatlan érzés izgulni és küzdeni az ellésnél, figyelni a pici kutyusok fejlődését, és látni sikereiket ahogy felnőnek.

Sok barátság is köttetett ezekben az években. Voltak azonban rossz percek, irigy pillantások is, de ezekkel nem szabad törődni! Kutyáink szeretete, az elért eredmények és a családi háttér biztos jelenléte mindenért kárpótol!
Nincs annál nagyobb öröm, mint amikor munkából hazaérva vidám kutyasereg fogadja az embert feltétlen szeretettel és leírhatatlan boldogsággal.

Mostanra már saját tenyésztésű kutyákkal büszkélkedhetünk. A tervezett párosításokat mindig tudatosan és nagy körültekintéssel tervezem meg. Nagy sikereink közül talán egyet emelnék ki: Oneil "pici fia" Flopy, Angliában a klubkiállításon második helyezést ért el. Hogy ez mennyire szép eredmény, ezt csak az tudja, aki már állított ki Angliában!
Sorolhatnám az eredményeinket minden szerénytelenség nélkül, de minderről a honlapon bőven található információ.

A Bonett Bride Kennel alapítása óta emberi léptékkel tulajdonképpen nem sok idő telt el, mégis, úgy érzem, nagyon magasra jutottunk. Az út nem volt sima, de leküzdöttük az akadályokat. Sokat tanultunk saját-, és mások hibáiból, és az a néhány őszinte, igaz barátság ami ezen évek alatt kialakult, pótolhatatlan!
Persze az élet nem csak kiállításokból és versenyekbőol áll. Vidám nyaralások, vadászatok, utazások színesítik életünket, amelyet a kutyák társasága tesz teljessé.

Hogy mindez megvalósulhatott, a kezdet és a folyamatos bátorítás ANYUKÁMTÓL jött. Ő soha nem adta fel, és lehetőségeihez mérten a feltételeket mindig biztosította. Cserébe - ahogy ő mondja - megtanítottam nem félni a kutyától, és ezáltal más emberré vált.

Kívánom minden kedves olvasónak, hogy mindazt, amit történetemben röviden érzékeltetni próbáltam, egy kedves egészséges kutyus társaságában sikerüljön megvalósítani!


2011. június

Süli Krisztina
az Angol Golden Retriever Klub tagja